achátszemmel

Nem is tudom, mi a jobb. Az nehéz, hogy távolodik. Már nincs úgy jelen, kopnak az érzetek és lenyomatok a testemben.. Luccu hangja van meg. A diktafonomat odaadtam neki sokszor, használta is rendesen és számtalan kis gondolatát osztja meg.. Édes huncut kacajokat, naaagy sóhajokat, gyermeki dilemmákat, vicces kis szólásokat őriz, elrejtett, odasúgott kis titkokat és… Tovább »

Beültem a Mákos Gubába. Lucával ettünk ott, ha ‘kirúgtunk a hámból’. Amolyan menzahely, kedves, magyaros. Lucu szeretett ott enni, a kis kockás terítőn, kedvelte a kedves, figyelmes fiatal pincéreket és a fííinom étkeket. Ma egyedül akartam ott enni. Rá gondolva. Vele. Igen, kicsit Vele, nem, nagyonis Vele. Estefelé tértem be, addig nem is ettem, nem… Tovább »

Vannak fájdalmak, amik nem múlnak. Feltépődnek, sokszor a legváratlanabb módon. Emlékek, illatok, ölelések. Mozdulatok, hangok. A hiány. A gyermek, a lányom. Az anyaságom. Mi ketten ~ ahogy voltunk. Mikor már megkérdőjelezhetetlenül tudtam mélyen, hogy készülődik egy lélek odaátról, akkor fogadtam azonnal, ahogy a másik fél is akaratába tette. Már akkor betöltötte a teret. S jó,… Tovább »