achátszemmel

Nem is tudom, mi a jobb. Az nehéz, hogy távolodik. Már nincs úgy jelen, kopnak az érzetek és lenyomatok a testemben.. Luccu hangja van meg. A diktafonomat odaadtam neki sokszor, használta is rendesen és számtalan kis gondolatát osztja meg.. Édes huncut kacajokat, naaagy sóhajokat, gyermeki dilemmákat, vicces kis szólásokat őriz, elrejtett, odasúgott kis titkokat és… Tovább »

Beültem a Mákos Gubába. Lucával ettünk ott, ha ‘kirúgtunk a hámból’. Amolyan menzahely, kedves, magyaros. Lucu szeretett ott enni, a kis kockás terítőn, kedvelte a kedves, figyelmes fiatal pincéreket és a fííinom étkeket. Ma egyedül akartam ott enni. Rá gondolva. Vele. Igen, kicsit Vele, nem, nagyonis Vele. Estefelé tértem be, addig nem is ettem, nem… Tovább »

Vannak fájdalmak, amik nem múlnak. Feltépődnek, sokszor a legváratlanabb módon. Emlékek, illatok, ölelések. Mozdulatok, hangok. A hiány. A gyermek, a lányom. Az anyaságom. Mi ketten ~ ahogy voltunk. Mikor már megkérdőjelezhetetlenül tudtam mélyen, hogy készülődik egy lélek odaátról, akkor fogadtam azonnal, ahogy a másik fél is akaratába tette. Már akkor betöltötte a teret. S jó,… Tovább »

Kicsi vagyok, buszon ülök. Karon ülök. Anyukám s apukám velem. Tekereg a budai 5-ös busz. A Gugger hegyről jövünk. Telkünk volt arrafelé. Egy kis földi paradicsom. Duhony bácsi építgette faházzal, nagypapám ültette édes barackossal, málnával, ribizlivel, eperföldecskével, gyümölcsfákkal és A fámmal, a Dióval. Egy esztendeje élek épp a Földön. Nézem a világot és mosolygok, sokat…. Tovább »